Búcsú(Befejezés)

Hát elérkeztünk. És a végén még megtaláljátok a magyarázatot, hogy miért is jöttem későn és, hogy mikként tervezem a további jövőmet írás szempontból.

Búcsú(Befejezés)

Dorothee

-Néhány héttel később-

Hogyha valaki azt gondolná, hogy egy rossz korszak után nem lehet jobb az nagyon téved. Életem eddigi legrosszabb korszakát elhagytam. Azt hiszem jól mondják azt, hogy a rossz után jó jöhet. És hát itt vagyok. London egyik híres Reggeli talkshowjában és arról faggatnak, hogy mik is a terveim a jövőbe nézve. De nem csupán én vagyok itt egyedül. Hisz itt vannak mind azok, akik igazán sokat tettek értem az elmúlt hónapokban. A One Direction, Ida és persze a háttérben várakozó anya, aki már folyamatosan jár angol fejlesztőre. Nagyon jól megy neki és látszik, hogy nagyon akarja. Körülbelül 1 hete költöztünk ki Londonba, ezzel elhagyva véglegesen azt a múltat, ami ott történt. Nem biztos, hogy itt fogjuk leélni az életünket, de meghatározó lépés volt a kilábalás fele, ami minket sújtott. Arról már ne is beszéljünk, hogy apám ide semmi képen sem tud követni minket. A munkáságom is kezd felcsillanni, nem rég egy lemez producer The Y's, aki olyanokkal dolgozott, mint például Rita Ora, Justin Timbarlake vagy Rihanna. El sem tudom képzelni, hogy mennyire sínen van az életem. Minden szinten. Hisz anyámnak van munkája, van egy szép kertes lakásunk. Igaz, ez már nem egérlyuk, de még is kettőnknek elég. Itt vannak a barátaim. Azt nem mondom ,hogy néha nem megyek látogatóban a szülő hazámba, de, ha ott is akarnám valamikor is folytatni  az életemet, akkor biztos, hogy nem Párizsban tenném meg. És persze nagyon kedves rajongóim is vannak. Mindenben bíztatnak az interneten keresztül. Fiúk, lányok egyaránt erőt visznek belém, hogy ezt csinálnom kell. És hát, igazuk van. A zene tényleg érdekel engem, és mostanra úgy érzem, hogy nem is tudnám anélkül elképzelni az életemet, hogy ne énekelnék. És hát néhány hét egyenesen az álmok világába vitt. És mint említettem itt ülök a reggeli talkshowba és, úgy érzem, hogy nem is lehetnék boldogabb. Azt hiszem felettébb szép évet, zárhatok. Mármint az év második feléből. Mivel ma van szilveszter. A nap, hogy véget vetünk ennek az évnek. De helyette jön egy új, ami talán jobb és sikeresebb jövőt hozz, mint az eddigiek. Remélem. Londonban szeretnék új életet élni.

-Szóval Dorothee mint megtudtuk nem rég költöztél hivatalosan is az Egyesült Királyságba. Mond, mennyibe különbözik az itteni élet?- szólt riportosan-ha van ilyen szó Blanca Smith a show vezetője. Harmincas éveibe járó nő lehetett, aki szembe ült velünk a fotelben. Mi a kanapén Liammel, Niallel és Zaynnel ültünk. A másikon, pedig Harry, Ida és Louis. Mindannyian hivatalosak voltunk az interjúra. Először a One Directiont kezdték el faggatni ,akik megnyugtatták őt azzal ,hogy jövőre jön a következő album. Szóval a rajongóiknak nem kell aggódniuk. Aztán Idára és a zenei életére terelődött a téma. Egyelőre Idára senki se figyelt föl, szóval továbbra is olyan maradt az élete, mint volt. De azt nyilatkozta, hogy nem bánja, hisz valami újat kipróbálhatott és, ha nem is jön össze neki, attól még nem vehetik el a kedvét az énekléstől. Szóval Ida kész felnőtten nyilatkozott.

-Hát ég és föld a kettő, hogy úgy mondjam-szóltam egy néma csend után Blanca kérdésére és jobban befészkeltem magam a kanapéba. Észre vettem, hogy Liam közben rám mosolyog, ahogy ezeket a szavakat mondom.

-Ida-fordult a kedves barátnőmhöz a Blanca.- Sokan csiripelik azt, hogy te közted és Louis között több van, mint barátság.

Ekkor Louis zavarba vakarni kezdte tarkóját, Ida viszont, mint a vadkörte úgy vigyorgott.

-Sokáig titkoltuk, de ma már nem rejtegetjük a kapcsolatunkat, szóval igen járunk-fejezte ki magát Ida apró mosollyal, Louis pedig egyetértően megszorította Ida kezét, ami eddig az ölében volt. Elmosolyodtam ezen a jeleneten. Emlékszem, hogy még nyáron mind ketten úgy versengtek egymással, mint akik be akarták bizonyítani a másiknak, hogy ő a jobb. Most viszont elég fura őket így látni, hogy mosolyognak egymásra és látszik rajtuk, hogy boldogok. Igazából helyesek voltak így együtt. Megérdemlik a boldogságot.

-De úgy tudjuk, hogy nem csak ti szerelmi életetek váltott át komolyabb szinte, hanem Liam és Dorothee közt is elkezdődött valami-fordult felénk a riporter nő. Ekkor olyan vörös lettem, mint a cékla. Az igazság az, hogy Liammel egyre több időt töltünk egymással. És az is igaz, hogy már-már nem is úgy viselkedünk egymással, mint a barátok. Sokszor adunk puszit egymás arcára vagy csak egyszerűen megöleljük hosszan a másikat. Ez már nem is tudom minek lehet nevezni. Barátságnak biztos nem, de a szerelem sem igaz erre. Liam próbált valamit kinyögni eredménytelenül végül Harry szólt közbe.

-Szerintem összetévesztették az információt ugyan is- szólt közbe Harry és megigazította csokornyakkendőjét, mai a nyakán lógott.- Én egy pár napja hivatalosan is foglalt vagyok. Egy pincérlány Tresha szó szerint elrabolta a szívemet.

-Nahát, mik ki nem derülnek- kapott az arca elé Blanca, mintha meglepődöttségtől árulkodna. De nem őszintén. Lehet, hogy már ezek erről is tudtak.- Harry Styles, aki több nővel is a viszonyt folytatott, de eddig egyik sem tudta meghódítani a szívét. Ez aztán a fordulat. És mond csak, hogy is történt a dolog. Mi történt? Már az első találkozáskor tudtad, hogy lesz az?

Harry a kérdés áradattól csak lesni tudott zöld szemeivel. Igazából annyira magával ragadta az a sok kérdés, hogy nem is tudott válaszolni. Ekkor Liam besegített neki.

-Igazából igazak hírek-szólt Liam Blanca felé, aki újra Liam felé vette tekintetét -Igen...mi Dorotheeval egy párt alkottunk.- szólt Liam és rám nézett. Barna szemiből a sajnálkozás és a remény tükröződött egyszerre.- Illetve, ha ő is úgy akarja, akkor...

Komolyan? Liam élő adásba akar megkérni arra, hogy legyek a barátnője? Nos, szebb helyet is el tudtam volna képzelni a vallomásra, de még így is kizártam magam körül a világot és csak vele foglalkoztam e pillanatban. Hang nem tudott kijönni a számon. E helyett csak Liam combján lévő kezéhez nyúltam és úgy szorítottam meg a kezét. Éreztem, hogy több szempár is ránk szegeződik, többek közt az anyukámé is. Igazából ő már rég azt bizonygatta nekem, hogyha tetszik az a fiú...hogy a szavaival éljek, akkor ragadjam meg a lehetőséget. És most szó szerint megragadtam. Liam keze annyira puha és meleg volt, hogy nem is akartam elengedni. Liamen csak egy boldog mosoly volt, ami aligha tudott levakarni. Blanca egyet felsipított.

-Nos ez volt a Reggeli TalkShow tele izgalmakkal. Ne feledjék, jövő héten azzal térünk vissza, hogy Robin Williams, hogyan is ünnepelte a mai napot vagy is a szilvesztert. A viszont látásra és kellemes ünnepeket az utolsó napra ebben az évben-nézett bele a kamerába Blanca. Mikro azt mondták, hogy vége, akkor Blancáról az a nagy mosoly leolvadt és felénk nézett.- gyermekeim csodálatos alakítás volt! Még én is, majdnem bevettem, hogy Louison és Idán kívül vannak még párkapcsolatok a bandában.

-De tényleg…-próbálta kimagyarázni Harry, hogy tényleg így van ez, de Blanca csak legyintett neki és elindult a stáb felé. Én csak felálltam a helyemről zavartan és lesétáltam a színfalak mögé ,ahol anyu várt rám. Megöleltem őt jó szorosan, ahogy ő is engem. Majd rám nézett.

-Kicsim, nagyon büszke vagyok rád-nézett rám anyu könnyes szemmel, és természetesen franciául mondta mind ezt.

-Köszi anya-szóltam meleg hangon, egy mosoly élén.- Ugye nem égtem nagyot a végén?

-Ugyan kicsim- rázta meg a fejét- Hisz, mai gaz az igaz. Most már nem kéne titkolni.

-De mit?- játszottam az értetlent. Persze jó magam is tudtam ,hogy hamarosan úgy is együtt leszünk Liammal akárhogy is tagadom.

-Kincsem, ne játszd a hülye szőkét, nem áll jól neked-nézett rám komolyan anyu én pedig csak egy ölelés kíséretében adtam tudtára ,hogy igen is jól tudom. Sokáig szerettem volna ebbe a pozícióba lenni. Csak én és anya. De aztán anyu eltávolodott tőlem és csak azt nézte mi van a hátam mögött. Erre én is megfordultam és láttam a közelgő Liamet. Szívem hirtelen kezdett felgyorsulni, amihez lassan kezdek hozzá szokni ,hisz annyira sok időt töltök Liammel ,hogy már ez természetes.

-Majd később beszélnünk- simított át a vállamon anyu és ment tovább. Tudtam, hogy kettesbe akar hagyni minket Liammel. Szóval felkészültem a kínos beszélgetésre. Mert igazából még a kapcsolatunk szerelmi témájára nem igazán jutottunk. Igazából még beszélni sem beszéltünk róla. Mind ketten véka alá rejtjük érzelmeinket az nem kétség. Liam hamarosan már csak pár lépésre volt tőlem, de úgy döntőt, hogy megáll.

 Hogy lazán mutatkozzon be zsebre tette kezét.

-Szóval...-szólt kissé zavartan Liam és méregtett közben.

-Szóval...-ismételtem meg a szavait összefonva két kezemet csípőm tájékán.

-Nem lenne kedved eljönni a ma esti tűzijátékra?- kérdezte Liam félénken . Azon gondolkoztam ,hogy vajon miért van ilyen zavarban? Talán ő is azt érzi, mait én...azt a fura bizsergést?

-Milyen tűzijáték?- hebegtem ki nehezen. A szívem zakatolása egyre gyorsabb tempóba kezdett.

-Ez egy éves szokás Londonban-vont vállat.- Minden szilveszter napján összegyűlnek az emberek a Big Bennél való hídnál, és ott nézik végig az éjfélkor megkezdődő fél órás tűzijátékot. És arra gondoltam hogy neked talán lenen kedved...

-Ne is folytasd. Szívesen elmegyek-vágtam rá, mert annyira izgalomba jöttem, hogyha akartam volna, se tudtam nemet mondani az ajánlatra. Még jó magam is meglepődtem a kijelentésemen. Nem szoktam így sután rá vágni valamire a válaszomat.

-Szuper. Akkor, majd ott találkozunk. A tíz óra megfelel ,addig elütjük az időt egy kis beszélgetéssel, ha gondolod-értekezett velem Liam, de én jelenleg akár most is oda mennék is beszélgetnék vele.

-Tökéletes- bólintottam rá.

-Remek-szólt Liam és kivette zsebéből a kezét és visszafordult a stúdióba.- Akkor, majd este!

-Este-szóltam vissza és már a fejemben ott motoszkált, hogy mit is vehetnék föl. Már most haza kell mennem, és át kell kutatnom a ruhatáramat. Szép akarok lenni...hogy megkoronázzam az évet. Az sem titok, hogy titokban tetszeni akarok Liamnek. De, a lényeg ,hogy csak ő és én leszünk. meg persze néhány ember, aki kíváncsi a tűzijátékra.

-------*--------

Liammel hihetetlenül sok témát találtunk az elmúlt 2 órában. Mi közben vártuk az év utolsó perceit megittunk egy bögre forró csokit egy nem messze lévő kávézótól . A különös az, hogy Liam hozott magával napszemüveget még sem tűnt fel senkinek, hogy ő lenen a neves Liam Payne ezért egy idő után lekapta a szemüvegét és észre vette, hogy senki sem figyel fel rá ,ezért nyugodtan folytathattuk az utunkat úgy, hogy nem nézik dilisnek .Elvégre ki lát olyan embert, aki december utolsó napján napszemüvegbe van. Bár igaz hó sehol sincs a fagyot nem tagadhatjuk le. Liammel nagyon sok témára találtunk és ez elég fura. Akármikor és akárhányszor beszélünk mindig találnunk témát. Most például arról beszéltünk mit tervezünk a következő évbe. Liamnek sok terve van. Többek közt az, hogy a bandával több sikert érjenek el és világ turnéra induljanak. Ez igazán szép gondolat. Ráadásul megvalósítható is. Az utolsó 5 percben már ott voltunk és készségesen vártunk arra, hogy felgyulladnak a fények, továbbá a hatalmas Big Ben harangozzon mikor a 12-re megy mind két mutató órája. Az emberek lázasan készülődtek. mi meghúztuk magunkat a hátsó sorokban. Sőt, mi a híd másik részére telepedtünk le, ahol már nem volt senki. Mindenki abba az irányba volt, ahol a tűzijátékot a legjobban látni lehetett. Liamre néztem, aki elmosolyodott.

-Hát egy hihetetlen évet zárhatunk-szólt Liam spontán hangon. Le sem vette rólam a szemét. Mintha attól félt volna, hogy valaki elrabol mellőle.

-Nekem mondod. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul kezdődőt-halkultam el, mivel nem akartam, hogy újra bevillanjanak az emlékek, amik már rég a múlté.

-Ja-szólt egyetértően Liam és homlokára tette fejét.- Nekem is. Az egész Danielles ügy, az a két hónapos debi. Aztán egyszer csak suty beugrottál az életembe.

-Ezek szerint nem vagyok kellemes része az évnek?- kérdeztem óvatosan, mivel féltem, hogy valami rossz választ kapok. Liam szeme felcsillant és ekkor láttam meg benne a tükörképemet. Fura látvány volt Liam mogyoró barna szemeibe találni magam. Abba a szembe, ami elsőként lenyűgözött engem.

-Dehogynem. Sőt-szólt és megfogta lágyan a kezemet. Na jó, ha eddig nem ment gyorsan a pulzusom, akkor most teljes gőz erővel azon van. Mivel az a lágy érintése...az a sima bőre, ahogy az enyémhez hozzá ér. Felemelő érzés.- azt hiszem, hogy az év legjobbja történt velem, mikor megismertelek.

-Komolyan?- éreztem, hogy ég a pírtől az arcom. Hirtelen az a kevéske hideg, ami bántott engem egy csapásra eltűnt és már javába forrt a testem. Közben Liam, mintha közeledne jobban felém. De lehet, hogy csak én látom rosszul.

-Igen. Nem is tudod mennyire sokat segítettél rajtam- most már tényleg éreztem ,hogy Liam kezd jobban közeledni felém. Már egymás orrát is, majdnem súroljuk.- Te voltál az, aki segített túl tenni magamat Danniellen, te voltál, aki új színt hoztál az életembe.- most már suttogásra vette hangnemét. Én már lehunytam a szemem és éreztem, hogy Liam orra végig súrolja arcomat.- Te voltál az, aki újra felélesztette bennem a tűzet.

Ekkor történt meg az, amire már annyira régen várakoztam. Liam Payne megcsókolt. Olyan puhán érintette meg az ajkaimat az övévvel, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy nem is csókolt meg. De igen, aztán még jobban éreztem rajta. Ebben a pillanatban, pedig megszólalt a harang. És a tűzijáték is elkezdődött. Úgy tűnik életem első csókja rövidre sikerült, mivel mind ketten felfigyeltünk a jelenségre. Ahogy a fények cikáztak ide oda, az emberek, pedig ünnepelve ugráltak, pezsgőt nyitottak és boldog új évet kívántak egymásnak. Liamre néztem. Most már biztos volt számomra, hogy ez már nem a barátság része volt. Most az újév első perceiben egy új kapcsolat veszi kezdetét köztünk. Az a pár másodpercnyi csók úgy tűnik egyikünknek sem volt elég, mivel mind ketten oda kaptunk újra a másik ajkára. Kezét közben hátam köré fonta, hogy közelebb legyek hozzá. Hirtelen valami hideget éreztem arcomon. És hirtelen több szemet is. Liammel elszakadtunk egymástól és figyelni kezdtük egymást, majd az eget. Rájöttünk, hogy újév első perceiben még az első hó is lehullott. Ideje volt. Talán tökéletesebben nem is érezhettem volna magam. Én voltam a legboldogabb ember a földön azt hiszem ezen az új évi napon. Liamhez hozzá bújtam és együtt néztük a tűzi játékot. Ő ösztönösen átkarolt vállamnál fogva és hajamba puszilt egyet és együtt csodáltuk a tűzijátékot vele együtt a lassan hulló hópelyheket.

Ez lett volna az én történetem. Kiderült ebből a történetből, hogy akármilyen rossz sorsod is van, ha egyszer csak úgy hozza az élet, akkor egy csapásra megváltozik az egész. És azt hiszem, hogy mindenkivel előfordul legalább egyszer, hogy minden jó körülötte és nincs semmire gondja. Mikor csak a pillanatnak élsz. Előbb-utóbb mindenkire rátalál a szerencse. Ezt tapasztalatból mondom.  Mindenkinek boldog esztendőt kívánok!

Ez lett volna az én történetem. Elsőnek is nagyon köszönöm azt a sok kommentet és látogatót, akik voltak bátrak és eljöttek az oldalra, esetleg beleolvastak egy-két fejezetbe. Nagyon sokat jelent ez nekem. Igazából az oldal az utóbbi időszakokba nagyon akadozott és most elmagyarázom az okát. Már kiszerettem a One directionból. Az a helyzet, hogy már nem éreztem úgy, hogy élvezem a történetet. Átváltott kényszerré ez az írás. És igazából már itt a végén már bántam is, hogy létrehoztam az oldalt. És ezt nem a kedves olvasóimnak, hanem önmagamnak szántam a megjegyzést. Mert, mint említettem már nem szeretem a One Directiont ezzel persze ne gondoljátok azt, hogy az ellenségüké váltam ,csupán ők azzá az előadóvá változtak, akikről semleges véleményem van. De nagyon köszönöm, hogy, aki ideáig kitartott és végig olvasta elejétől a végig a történetet és próbált lelket önteni belém. Nagyon köszönöm a szavaitokat. Sokszor ez jelentett nekem akkora nagy doppingot, hogy megírjam a következő fejezetet. És hát igazán saját magamnak kellett lelket öntenem. Mert én úgy éreztem, hogy így nem egy, hogy úgy írom, hogy már kész akarok lenni vele. Már nem igazán éltem bele magam a sztoriba, csak írtam. Gondolom most mindenkinek megfordult a fejébe, hogy minek? Ha nem akartam tovább írni, akkor miért szenvedtem? Egyszerű a válasz. Az eddigi életem történeteiből legalább hárommal végeztem úgy, hogy adtam egy befejezést neki. A többi, mind félbe hagytam. És igazából ezt akartam leküzdeni. Nem akartam félbe hagyni a munkát. Nagyon sokszor hagytam félbe nem egy-két sztorit, ami eleinte jó ötlet volt, de aztán pedig ez lett vége. Szóval ezért szenvedtem a végére. Önmagamnak akartam bizonygatni ,hogy már pedig képes vagyok megírni végig egy történetet. és remélem ,hogy az írtakat mind meg tudjátok érteni.

Szóval nem tervezem, hogy a jövőben írnék One directionos sztoryt, de szerintem ebből ti is rájöttetek. De vannak új ötleteim, és azokba már tényleg úgy fogtam bele, hogy kedvem is van hozzá, szóval remélem ,hogy senki sem csalódott, amiket írtam. És még egyszer köszönöm azt a 157 megjegyzést, a jelenlegi több, mint 24 000 megtekintést és 25 feliratkozót. Olykor csak ez tudott erőt meríteni. Szóval nagyon hálás vagyok. Nélkületek nem sikerült volna végig írnom a sztorit. Ezért nagyon hálás vagyok.

Úgy tervezem, hogy most szüneteltetek az írással kapcsolatban. De ez a blog egy fázisa volt annak ,hogy tapasztalatot gyűjtsek és megtudjam milyen is mikor elismerik a munkádat.

Nagyon köszönöm, szeretlek titeket. :)

Még egyszer hálás vagyok annak, aki ideáig kibírta és végig olvasta az egészet. Nagyon köszönöm! :)

Elégedett helyezés

Holnap jön a várva várt utolsó fejezet. Alig hiszem el, hogy holnap vége lesz. Ha többet jelentkeztem volna valószínűleg hamarabb is befejeztem volna, de így történt.

Elégedett helyezés

Dorothee

-Az, aki a döntőbe jutott...-köpni-nyelni nem tudtam, mikor kimondta ezeket a szavakat Dermot. Igazából már azóta, mióta hárman itt maradtunk. Ráadásul már csak egyikünk juthatott tovább és itt már nem lehetett a párbajra bízni magunkat. Akárki is jut tovább az egyedül marad Kelly csapatában. Ugyan is én, Janet és Misha B voltunk, akik ott maradtak a színpadon ezzel lehetővé téve, hogy jövő héten már csak egyikünk lehet ott a döntőbe. Igazából annyira zűrzavaros volt az egész hét, hogy az valami hihetetlen....

Miután Liammel lestoppoltunk egy taxit és elmentünk a One Direction házára szembesültünk azzal ,hogy a fiúk megint valamit elkövettek. Később megkérdezte Adam Liamet, hogy tudott róla, hogy a fiúk már megint ugratják egymást. Liamnek fogalma sem volt. És elég különös látvány fogadott mikor megláttam Harryt. Tisztára hupikék lett az egész ruha, ami rajta van. Ebből következtettek, hogy megint valami izgalmasról maradtam le. Később kiderült a fiúk megviccelték egymást. Először Louis szívatta meg Harryt, majd Niall Louist. Ez jellemző. Harryn viszont láttam a csalódottságot. Nem igazán láttam ilyenek, ő mindig az a mókás fajta volt, most még is egész fancsali képet vágott. Később, mint kiderült a büntetés miatt le kellett mondania a randiját Treshával. A konyhába vitattam meg vele jobban a dolgokat.

-Elszalasztottam az utolsó esélyemet is nála-dőlt neki a konyhaszekrénynek.

-Ne mond ezt! Ha Tresha tényleg bír téged, akkor el fogja ezt nézni-bíztattam őt, és reménykedtem, hogy elűzi ezt a badarságot a fejéből.

-De Tresha nem az a lány-nézett rám komoly tekintettel.- Még sose éreztem azt, amit nála. Eddig megszoktam, hogy egy-két hétig elvagyok egy lánnyal aztán, ha megbántom is nem igazán hat meg a dolog. De most...ha nem akar többé látni engem, akkor....az bennem nyomot hagyna. Elég nagyot.

Elsőnek nem esett le, hogy miért beszél így Harry. Sose áradozott még így egy lányról....csak nem.

-Te jó isten!- kiáltottam föl.- Te beleszerettél Treshába!

-Tessék?- nézett rám értetlenül, pedig olyan egyértelmű volt ez az egész.

-Hát azt mondtad, hogy eddig nem igazán volt ilyen az eddigi kapcsolataid közt- összegeztem a rövid ismertetőt, amit maga Harry mondott.- És nyilván sose érezted magad igazán szerelmesnek. Mond milyen érzés Tresha közelébe lenni?

Harry egy ideig gondolkodott, nyilván nehezen esett neki megnyilvánulnia az érzéseiről. Tipikus fiú.

-Nos...-kezdett bele bizalmatlanul a mondatába, aztán lehunyta a szemét.- Amikor ránézek ,akkor melegség önt el engem. Mikor beszél, akkor csak rá tudok figyelni senki másra, megszűnik körülöttem zajló világ. Mikor, pedig a kék szemeibe nézek....-ekkor Harrynek szemei szinte kipattantak.- Te jó ég, miket beszélek itt össze?

-Ezzel nincs semmi gond. Mindenkivel előfordul az ilyen. Ilyenkor nem megijedni kell, hanem örülni-bátorítottam Harryt és vállára raktam kezemet biztatásom jeléül. Harry rám nézett. Egy ideig merengett valamin, majd megszólalt újra.

-Ez lenne a szerelem?

-Minden bizonnyal! Én is ezt érzem...-majdnem kimondtam Liam nevét, de aztán gyorsan észbe kaptam ,hisz elvégre nem fecseghettem ki, hogy mit érzek Liam iránt. Legalább is nem most és nem is Harrynek. Akinek elsőnek meg kell tudnia, hogy mit érzek...az Liam. Nem szabad elmondanom. Ha most lejár a szám, akkor Liam azt gondolná, nem mernék a szemébe nézni és bevallani. Pedig teljesen így van. Gyáva vagyok.

Szerencsére Harry oly mélyen el volt gondolkodva, hogy figyelmen kívül hagyta ezt a kijelentésemet. Hu, ezt megúsztam, nyugtáztam magamban. Lassan elindultam a konyha ajtaja felé, hogy Harry egyedül maradhasson a gondolataival, de meglepett engem.

-Mond el neki!- szólalt meg hirtelen Harry, én pedig visszanéztem rá. Nem értettem, hogy mit akart mondani. Ezért teljesen feléje fordultam és próbáltam a tekintetemmel kimutatni, hogy nem értem miről beszél.

-Ne tétovázz sokat! Ha nem tudja meg, másoktól tudja!

-Ezt meg...-nem tudtam befejezni ,embert Harry közbe vágott.

-Csak rátok kell nézni. Olyan egyértelmű. Sokat vesztesz, ha nem vallod be neki-nézett rám Harry komoly tekintetével.

Ezek szerint tudja? Tudja, hogy....ennyire átlátszó lenne. De nem is ez a lényeg. Hanem az ,hogy tud valamit Liamről...valamit, ami bizalmat adhat, hogy bevalljam neki, hogy mit is érzek? De nem szabad lelepleznem magam. Ha most bevallom Harrynek, akkor nagy hibát követtek el. Szó nélkül távoztam, de nem tudtam megszabadulni az utolsó mondataitól. Sietve távoztam azzal, hogy Ida biztos ki fog akadni. Tényleg Ida is milyen barátnő, hogy nem mondta el nekem...hogy mit is? Majd ezt csak ezek után derül ki.

A lényeg, hogy teljesen el voltam vegyülve. Már az elejétől kezdve Liamre egy barátként tekintettem, viszont az utóbbi időbe...eddig nem is vettem észre, de tényleg másként nézek rá, mint a többi srácra. Ő tényleg más. Még sose küzdött senki így értem, ahogy ő tette. Mindent megtett, hogy boldog lehessek és képes volt Párizsba kiutazni ezért. Mondjuk mostantól elég London északi részére mennie ahhoz, hogy kibéküljön velem, ha valami nem oké. De erre is visszatérek. A lényeg, hogy nagy fába vertem a fejszét és igazából csak hallogatom az egész bevallás dolgot. Pedig már ideje lenne elmondani Liamnek ,hogy mit érzek. De akkor miért nem tudom? Talán azért, mert félek a visszautasítástól. Nem egyszer vágtak engem pofára. És talán ezért félek. Nem akarok több csalódást. Csak egy dolgot szeretnék...választ.

A rajongók levelei, e-maili feletették el velem ezt a sok gondot. Nagyon jó kedvre tudtak deríteni. Amikor csak kétségbeeset voltam az elmúlt hetekbe csak rá pillantottam a kedves rajongói üzenetekre, amik arra sarkalnak, hogy most nem szabad a magánéletemmel foglalkozni . Most a jövőm forog kockán. Ha nem teszek eleget, akkor nem csak a rajongóimat fogom elveszíteni, de az álmot, hogy egyszer énekesnő lehessek. 

A hét másik felébe megint villámcsapásként ért hír, hogy Ida és Louis járnak. Na ezen én hanyatt estem. Csütörtök reggel arra ébredtem, hogy Louis és Ida kézen fogva sétálnak az utcán, majd rá kerestem a cikkre, ahol a szerencsésebb fotós még egy csókot is lencsevégre kapott. Idát egyből felkeltettem és magyarázatot kért tőlem. Eleinte kissé...mi? Nagyon is dühös voltam, hogy nem mondta el. Barátnők vagyunk és ezt titkolta el előlem. Ráadásul már vagy 2 hónapja. Ida elmagyarázott mindent. Nem akarta, hogy még véletlenül is kiessen a számon, és rá jöjjenek a sajtók. Viszont ezek a képek, amik voltak az újságba azok hétfőn készültek és nem véletlenül nyílt közösség előtt. Ugyan is felvállalták a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt. Kissé mérges voltam Idára, de aztán rájöttem, hogy ezzel csak magát és Louist akarta védeni. Hisz a sajtónak köszönhetően nem egy pár szakított amiatt, hogy folyamatos cikkek kerültek a címlapra. Aztán persze kiveséztem belőle az egész sztoryt. Jó volt látni, hogy Ida tényleg boldogan mesélt a kapcsolatukról. Nem is láttam még ilyen üdének Idát, ráadásul még egy rossz beszólása sem volt. Azt hiszem Louis kezdi jó irányba terelni. 

De, ha még ez nem lenen elég péntekre hivatalossá vált, hogy már pedig nem maradunk tovább Párizsban. Anyu telefonált még aznap, hogy sikerült szereznie egy turista munkát Londonba. Egész pontosabban titkárnő egy francia cégnél és már jövő héttől belevetheti magát a munkába. Igazából már régebb óta törte a fejét, hogy ki kéne költözni Nagy-Britanniába, de nem akarta, hogy a végén csalódnom kellene. Már megszervezett mindent. Jövő héttől London Barnet nevű kerületébe fogunk lakni egy táras lakásban. Anyu azt mondta, hogy jól tudja, hogy igazából én is ezt akartam ezért is nem szólt a beleegyezésemmel kapcsolatban. Tudta jól, hogy már én régen ide vágyok. És most itt vagyok...itt. Hivatalosan is itt fogunk lakni. Végre nem kell rettegésbe élnünk. Végre nem kell menekülnünk. És végre boldogok lehetünk. Kezdhetünk egy új életet. Mintha valami álomba csöppentem volna. Igazából könnyekig hatódva feküdtem az ágyamba és öröm könnyeim sorozatra jöttek vissza és vissza. Ida már azt hitte, hogy valami nagy baj van, de aztán ő ujjongás képen sikoltozni tudott...

Azt hiszem, hogy szebb hetet nem is tudtam volna elképzelni. Kelly a mai napon észre is vette milyen vidám vagyok ,de nem bánta, mert lelkesen elő adtam a dalokat és magabiztosan énekeltem el őket a színpadon is.

De most...most teljesen más a helyzet. Itt állok. Mishával ,Janettel és Kellyvel. Egyikünk juthat csak tovább. Igazából én úgy érzem, hogy már így is sokat nyertem a versenytől. Ha most kiesnék...azt hiszem ,hogy elégedettnek mondhatom magam. Amilyen kezdőként jöttem ide...eleinte mikor Ida benevezett engem a versenybe, akkor merészségnek gondoltam ezt az egészet. Aztán fokozatosan kezdtem rájönni, hogy nekem a zene a minden. Ez az egyetlen dolog, ami meg tud nyugtatni, el tudja feledtetni velem azt, hogy pillanatnyilag én vagyok a legboldogtalanabb ember a világon. É sokat köszönhetek ennek a versenynek. Nem csak bővült a tapasztalatom, hanem barátokra is tettem szert, sok ismeretségre, rajongóra. És rájöttem, hogy bennem is ott lapul az X.

-Janet Devlin!- kiáltott fel Dermot, én pedig mellettem álló lányra bámultam ,aki hitetlenül nézett. Kellyékkel jó alaposan megölelgettük egymást. Janet csak azt tudta hajtogatni ,hogy nem hiszi el. Pedig elhihetné, hisz egy remek énekesnő. Fura hangszínével mindenkit lenyűgözött. Engem is.

-A döntőbe tehát ott van a Little Mix, Marcus Collins és Janet Devlin- ismertette a nézőkkel Dermot. Miután nehezen elszakadtunk Janettől, aki ezek után a színfalak mögé kényszerült oda jött hozzánk Dermot.

-Kelly, milyen érzés most ez neked?- interjúvolja meg Dermot Kellyt. Kelly szipog, meg is értem, hisz neki is nehéz volt, ahogy mind a 4-nek, hogy itt kellett maradnunk és köztünk dőlt el konkrétan ki lesz a lányok között idén a legeredményesebb.

-Én mind a 4 lányra nagyon büszke vagyok -mondta Kelly rekedtesen.- Misha és Dorothee két csodálatos, nagyszerű énekesnő és örülök, hogy ebbe a néhány hónapba velük dolgozhattam! És szeretném elmondani, hogy biztos, hogy nem most halottak róluk utoljára! Bennük meg van az, hogy az emberek köztudatába éljenek.

-Misha, Dorothee mit tudtok ehhez hozzá fűzni?- tolta Dermot az orrom elé a mikrofont.

-Igazából én nagyon örülök ,hogy ideáig eljutottam és továbbra is szeretnék ezzel a pályával foglalkozni- jelentettem ki önbizalommal, mire az közönség felcsendült a kijelentésemre. Azt hiszem, hogy ez szívet rengető volt. Az, hogy az emberek egy ilyen kijelentésednek örülni tudjanak...

-Sok mindent köszönhettek ennek a tehetségkutatónak, és nem fogok eltűnni! Továbbra is azon fogok dolgozni, hogy sikeres énekesnő lehessek!- csendült fel a mikrofonba Misha hangja, mire megint felcsendült a közönség hangja. Mishát még megöleltem és együtt mentünk le a színfalakhoz.

Azt hiszem, hogy ezennel lezárult egy korszak. De helyette kezdődi kegy új. Igazából nem érzek csalódottságot. Miért kéne? Én meg voltam elégedve, hogy a 2011-es X-Factor 4. helyezettje lehettem, ami nem kis teljesítmény. Váltig állíthatom, hogy, aki nem mer kockáztatni az álmait kapcsolatosan, az szerezzen be olyan barátnőt, mint Ida. Mert ezt mind  neki köszönhetem .Nélküle ez mind nem történt volna meg. Talán ő hozzá lehetek a legjobban hálás. Ha annak idején nem nevezett volna be akkor most nem itt lennék. Egyetlen szó van amit Idának mondató kezek után. Köszönöm.

Rozzant kocsi nem rossz kocsi

Kedves olvasóim! Azt hiszem, hogy most már nyugtázva írhatom le a következő sorokat. Ugyan is maraton lesz.:) Mivel kész vagyok a történettel, most már csak fel kell töltenem őket. :) Szóval figyelmesek legyetek. Pénteken lesz a befejezés. És remélem tetszeni fog a végkifejlet.

Rozzant kocsi nem rossz kocsi

Dorothee

Egy régi autószerelő bolthoz vezetett a sorsunk. Különös fintora a sorsnak, hogy pont, ami forgattyús tengely micsodánkat pont ezen a napon és pont itt lopták ki. Kiszámíthatatlan a sors, én mondom. Az autót már elszállították és, amint találnak bele alkatrészt megtudják csinálni. De mi már nem fértünk fel a kocsi hordóba, ezért maradt Liam eredeti terve, hogy megkeressük a legközelebbi autókkal foglalkozó helyet. Útközbe beszélgetünk, főleg a múltban történtekről. Annyi minden változott. Őszintén, nagyon hiányzik a bolondulás a fiúkkal. Azt mondta, hogy szervezhetnénk újabb programokat. Az nekem se ártana. Liam és félórányi gyaloglásra, de megérkeztünk. Liam udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és adta át az elsőbbséget. Mikor bementem teljesen úgy nézett ki, mint bármely autókereskedésekkel foglalkozó bolt. Autókkal tele... Egy férfi éppen egy piros BMW alatt vacakolt. Liammel oda léptünk a piros verdához és Liam leszólította a férfit alatta:

-Elnézést uram!

Ekkor valami ütközésszerű hangot halottunk a kocsi alól és kigurult egy 40-es éveibe járó férfi, akinek tiszta olaj volt az arca és a homlokát simogatta. Lefogadom, hogy nem hallott minket és e miatt meglepetés volt számára, mikor meghallotta Liam hangját. Felnézett ránk, bár elég nehéznek bizonyult a tömény olajjal a szemén.

-Két tinédzser- állapította meg durcásan.- Mibe segíthettek?

-Nézze! Véletlenül nincs magánál egy autó, amit használatba vehetnénk? Természetesen vissza is szolgáltatnánk-kérte meg illedelmesen Liam a férfit, aki felült és jobban szemügyre vett minket.

-Nézd! Nekem van több ezer autó, de mindegyiknek már van gazdája-válaszolt a férfi és egy fehér rongyért nyúlt a szerszámos ládájánál és abba törölte meg arcát.

-De ugye azt nem akarja mondani nekünk, hogy nincs véletlenül se magánál egy használhatatlan autó?- próbálkozott Liam a férfinál, reménykedve, hogy hátha tud valami mást is mondani. A férfi időközbe teljesen más arcát mutatta. Szó szerint. Letisztult arccal, már jobban végig lehetett szemlélni arcát, aminek már öregedésnek a jelei látszottak.

-Ami azt illeti...van egy kocsi, aminek már régóta nem jelentkezett a tulajdonosa- mondta egy kis gondolkodás után a férfi. Felállt és megtudtuk azt is, hogy elégé magas, hisz Liamnél is fél fejjel nagyobb volt. Mivel látta az arcunkon, hogy jelenleg nagyon kéne egy kocsi, ezért nem is kérdezett, hanem válaszolt:

-Gyertek! A hátsó kertben van- ezzel elindult egy teljesen más ajtó fele. mi is követtük néhány méterrel arrébb őt. Az ajtó egy folyosót rejtett, ami nagyon sötét is volt.

-Sajnos kiégtek a lámpák, ezért elemlámpával tudok csak világítani- elővett egy zseblámpát ekkor a zsebéből és megvilágította a folyosót, amiből így se sokat látunk, legalább az orrunk hegyégi láttunk. El si indultunk, út közbe bele kapaszkodtam Liam karjába, hogy nehogy elessek. Liam nem zavartatta magát és viszonozta ezt. Mikor egy ajtóhoz értünk, a férfi azonnal kinyitotta és megnyílt előttünk a nagy fényesség. A kinti, bár borús idő is fényesebbé tudta hozni a sötét folyosót. Liamnek mélázva, de leengedtem a karját. Nagyon jó érzés volt így a közelébe lenni, de nem akartam túlságosan is a közelébe lenni. Félek ,hogy egyszer eluralkodnak az érzelmeim és nem túl barátian fogok viselkedni. Mikor kiértünk a szabad levegőre megcsapott minket a hideg szél. Nem csodálkozom rajta, elvégre december eleje van. A kertet elnézve itt minden ócska, régi dolog volt. Minden olyan tárgy, ami az autóhoz volt köze csak éppenséggel nem mai napiak. Egy 80-as évekbeli kék trabant előtt álltunk meg. 

-És hol is van a kocsi?- kérdezte óvatosan Liam, nehogy megbánta a szerelőt. Ami azt illeti én se nagyon vettem észre, hogy lenen itt működő képes autó.

-Hát itt ál előttetek- mutatott a kék színű trabantra. Liammel egymásra néztünk, majd a szerelőre is. Mindkettőnk tekintete azt sugallta, hogy ,,ez komoly"! Mert a trabant önmagába sem egy modern autónak néz ki, de ez...be volt horpadva ajtaja, a rozsba teljesen megette a tetejét és ohh....a lámpája is be van törve.

-Igen, tudom...nem egy luxusautó, de ép és egészséges- ekkor beleütött finoman az autóba mire az egyik ajtaja kidőlt. Ennek köszönhetően a benne lévő rádió is elindult, amibe egy hip-hop dal ment éppen. Liam fejét fogva nézett végig a tragacson. Én próbáltam jobb kedvre deríteni és pozitív oldalát nézni.

-Hé, a rádió legalább működik- ekkor elkezdtem kisebb módon táncolni a zenére. Liam egy pillantást vetett rám, majd a szerelőre is.

-Könnyen vissza tudom rakni az ajtaját- válaszolta mentegetőzve a férfi, mire Liam mélyet szippantott a csípős hideg levegőbe, amit aztán ki is fújt és rendesen lehetett látni kibocsátott levegőt az orrán át.

-Hol van a kulcs?- kérdezte feladóan Liam.

Ilyenkor megkérdezitek, miért nem megyünk busszal, stoppal vagy bármivel....nos ha híres az ember, akkor nem könnyű más emberrel utazni.

Harry

A randimra készülődtem. Egyszerűen hihetetlen. Már a 10. randim lesz Treshával és még mindig nem úgy érzem, mintha szakítanom kéne vele. Sőt, többet szeretnék. Tresha teljesen más, mint a többiek. Az ő szemébe nem Harry Styles a One Direction tagja vagyok, hanem én Harry Styles az átlag ember. Ő saját magamért szeret, nem azért, aki vagyok. És ezért bírom őt annyira. Nem játssza meg magát, az se érdekli, ha éppen egy hírességet verdes és lefotózzák, mert őt nem érdekli, hogy a híres embereknek milyen nagy nevűk van. Ő csupán egyszerű emberként kezeli őket. És talán ez tetszik benne a legjobban. Manapság nem találunk ilyen lányt, aki ne a hírnevedre lenen kíváncsi. Mivel ma belépünk a páros számok közé a randit illetően, ezért különleges helyre viszem el őt. Nem mindennapira. Egy hajó, gyertya fényes vacsorával. Mi más lehetne szebb ennél. Nem mondtam meg neki ,hogy hol lesz, meglepetésnek szánom. De annyit elárultam a randit illetően, hogy estélyeibe jöjjön. Mostanra már megnyílt Tresha, és már nem olyan rideg, mint az 1 randin. Már teljesen normálisnak érzi, ha egyszer-kétszer átsimítok a karján, és bókokat adok neki. Eleinte ezért minimum egy monoklit kaptam volna a szemem alá. Szóval azóta megpuhult. Éppen a lépcsőn haladnék le, mikor egy fém vödör váratlanul érkezik felém, és a benne lévő tartalom rám fröccsen, és a szőnyegre landolok az ütés erejétől a vödör miatt. Kicsit hasogatott a fejem az ütéstől, de nem vészes. Nevetéseket halottam.

-Látjátok! Mondtam, hogy ez beválik-mondta Louis és egyszer csak lépéseket halottam, mire kinyitottam a szemem, bár nehéz volt, mivel szemhéjam tele volt festékkel. Mikor kinyitottam Niall, Louis és Zayn állt fölöttem.

-Ti- próbáltam a megfelelő szót használni, de egy se jutott az eszembe jelen pillanatba.

-Ez a múltkoriért jár...mikor is meg akartál engem viccelni-nevetgélt Louis. 

-De szerencsédre más esett bele a csapdába- mondtam szemre hányóan.- És különben is este randim lesz és nem jelenhetek meg kék arccal Tresha előtt. Nevetség tárgyává válnék.

-Jól van! Hozok felmosót, addig te fürödjél le!- utasított Louis és én felültem. De aztán érdeles dolog történt. Louis ugyan is hamarosan fejjel lefelé látta a világot. Szó szerint. A lábánál keresztül lógott az égben.

-Nagyon vicces vagy Harry!- mondta gúnyolódva Louis, közbe Zayn és Niall nem állták ki ,hogy ne röhögjenek egy nagyot.

-Bár én lettem volna, de sajnos nem én csináltam ezt- mondtam őszintén. És tényleg. Fogalmam sincs ki rakott le egy kötelet, de nagyon élvezem, hogy az én szenvedésem mellett Louis is szenved.

-Hát akkor ki?- kérdezte Louis mi közbe a  kötél 180 fokra pörgette őt. Niall ekkor felrakta jelentkezve a kezét.

- Niall?- kérdeztük meglepetten egyszerre. Még eddig Niall nagyon nem vett részt a csíntevésbe, és ellenezte is eléggé, ha valami hülyeséget csináltunk ,de most ez meglepett mindhármunkat. 

-Ne nézetek már mennyire, oké- állított le minket végül a döbbent pofáról.- Egyébként meg csak tesztelni akartam, hogy működik-e a kötél, azóta mióta a legutóbb Adammel elbántunk. És...működik.

Niall- szólt rá harsány hangon Louis.

-Na, mi ez a kiabálás? Mi történik itt?- rontott ki az irodájából Adam és körül néz jobban.

-Szia Adam! Hogy vagy, mint mindig?- kérdeztem mű mosollyal az arcomon, de a szigorú tekintete nem mondott semmi jót. Csak ez hiányzott....hogy oda legyen a randim.

Dorothee

Már egy jó ideje kocsikázunk a finoman szólva tragacs autóban, aminek ugyan Ozzie- ki derült, hogy ez a neve a szerelőnek- orvosolni tudta az ajtaját a többit már alig ha. És hát már esteledett, de Liammel kifogyhatatlan témába voltunk, még az se számított, hogy az autó minden egyes mozdulatát hallottuk. Igazából Liammel mindig találtunk olyan témát, amivel elbeszélgetünk fél órán át. Liam most éppen jobban ki akart faggatni a múltammal kapcsolatban, nem hagyta nyugodni ennyivel. Bár megint egy újabb emléksort kellett magam elé állítani és azokat leküzdeni, hogy ne sírjam el magam, de el tudtam neki mondani. Ha megálltam csak bólogatott jelezve, hogy folytassam. Egyszer se nézett rám, 

csak az utat leste. Valószínűleg nem akart bekavarni. Aminek örültem, mert mostanság teljesen el tud kábítani azokkal a hatalmas barna szemeivel. Arról, pedig már ne is tegyünk említést, hogy a hangjára is fel áll a szőr a hátamon. Ez lenne a szerelem? ?Minden valószínűséggel. Mikor a végére értem a túlragozásnak, hogy min mentem keresztül, akkor hümögöt egyet. Igazából nem mertem elmondani a teljes múltamat. Valaminek titoknak kell maradnia, más különben nehezen emésszük fel újra, hogy ennyi év után nem gondoltunk rá. Azt már rég kitöröltem az életemből, épp ezért nem akarom Liamnek elmondani. Azt, hogy apám még 4 éves koromba elhagyott az erdő közepén. azt hittem ,hogy soha nem találok haza....

-Figyelj Dorothee....nem gondolkoztatok anyukáddal azon ,hogy apukádtól messzebbre költöznétek?- kérdezte kicsit félénken Liam.

-Még is hova?- forgattam meg a szemeimet.- Ha nem tudnád Franciaország bármely pontjára képes elutazni csak ,hogy élvezze a szenvedésünket- jegyeztem meg komótosan és besüppedtem az ülésbe.

-Nem is arra gondoltam....miért nem költöztök el...az országból?- nyögte ki nehezen Liam, mire én felnéztem Liamre és egy autó fényszóróinak köszönhetően, ami szembe jött a másik sávban, jól megvilágította Liam arcát, amin a létség tükröződött.

-Hova?- kérdeztem ironikusan.- Anyám annyit tud nyelvileg a francián kívül, mint a madár a számítógépről.

-Itt Angliába egész jól beszélik ezt a nyelvet...miért nem költöztök ide? Nagy-Britanniába? -kérdezte érzelmesen Liam, és ezt azért mondom, mert Liam most tényleg nem rejtette véka alá az érzéseit és nem a férfias oldalát akarta mutatni.- Te magad mondtad, hogy ez alatt a 5 hónap alatt voltál a legboldogabb az életedben...miért nem kezdesz új életet itt?

-Nézd Liam....-próbáltam érvet keresni, majd legyintettem.- Ez bonyolult.- színleltem Igaza volt, jobban éreztem magam Londonba kerek 5 hónap alatt, mint Párizsba 19 év alatt. Be kellett látnom, hogy Liam valamennyire közel jár a megoldáshoz, de ez nekem valószínű nehezen menne.

-Szerintem nem. Csupán kifogást keresel-szállt vitába Liam.- Egyszerűen nem akarsz elmenni. De miért nem? Nem köt oda semmi téged. 

Legfeljebb a rokonság, de azon kívül nem látom semmi értelmét, hogy Franciaországba maradj.

-Figyelj.- söpörtem ki hevesen a szeméből az oda férkőző hajtincseimet, és fülem mögé tűztem.- Ez nem olyan egyszerű.

-Mi?- kérdezte erősebben Liam.- Az, hogy új környezettel ismerkedj meg? Hogy új embereket ismerj meg? Már pedig, ha új életet szeretnél kezdeni, akkor ez ezzel jár.

Ekkor elhallgattam...Liam minden szava igaz volt és törtem a fejem, hogy mit lehetne erre érvelni. Mert Liam az összes bennem lévő érzést lefestette. Mintha, bele látott volna a vesémbe. De hogyan? Honnan tudja, hogy mit érzek...atya úristen, ez van, ah valakihez túlságosan is közel kerülsz. Teljesen ki ismert.

-Liam, ez alatt a pár hónap alatt tényleg boldogabb voltam, mint ez elmúlt 19 évben- vallottam be a tényeket.- De nem merek továbblépni. Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de ez olyan lenne, mintha menekülni kéne a félelmeimtől. És én azt nem szoktam.

-Ez nem félelem. Ez a boldogság. És te csak megfosztod magadtól, ha nem változtatsz az álláspontodon-markotla meg jobban Liam a kormányt, szerintem elégé felhúzhattam, hisz erei kidagadtak mi közbe jó erősen megmarkolta a kormányt.

-Én már azt sem tudom mi a boldogság-ezzel kipillantottam az ablakon keresztül, amiben már csak magamat láttam halványan és a csillagok tengerét. Egy perc csönd után megszólalt Liam.

-Én tudom.- szólalt meg újra Liam, de most nem fordultam meg, hogy megnézzem arcát. Halottam, hogy Liam mély levegőt szippantgat be, 

mintha nehezen jönnének meg a szavai.- Ez alatt a 5 hónap alatt nekem ugyan is beférkőzött egy új boldogság.- Ekkor alig mertem hinni a fülemnek. Ekkor megfordultam és Liamre néztem, akin elégé látszott, hogy nagy érzelmek játszódhatnak le benne, hisz teljesen 

elkomolyodott arccal nézi az utat.

-Az a boldogság...amit Danielle óta nem éreztem.- szólalt meg újra.- Az amely segített újjá építeni az életemet. Az amely segített átvészelni egy borzalmas korszakot.- sorolta el szép, lassan a változásokat, közbe nekem egyre hevesebben kezdett el verni a szívem. Kezdett egyre megindítóbb lenni, ahogy elmondja ezeket. A vérem egyre gyorsabban buzdul, az agyam egyre jobban kezd reagálni szívemmel egyetembe. Ugyan is, ha minden igaz, akkor Liam rólam beszél.- Te vagy a boldogságom.- bökte ki végre Liam, mire én kapkodni kezdtem a levegőért. Alig hittem a fülemnek. Hát ez hihetetlen volt. Liam most vallotta be nekem  ,hogy nem úgy kedvel, mint egy barátot...ezek szerint Liam is ugyan azt érzi amit én? Ugyan azt éli át, mint én az elmúlt hetekbe? Mert, ha igen, akkor ez eddigi életem legszebb napja. Nehéz volt felfognom egyáltalán, hogy ezt kimerte mondani Liam, főleg pont most. Nagyon fura az élet. Valakinek úgy vallják be, hogy kedvelik ,hogy közbe egy száll rózsával kedveskedik vagy elviszi a kedvenc étterembe. Én pedig itt vagyok Liammel egy rozzant trabantba, aminek még most is jobban lehet néha hallani a zörögését, mint a saját hangunkét. Mikor már szerettem volna mondani választ erre, ekkor hirtelen feleszméltünk, hogy szembe az autóval hó fuvallat jön felénk. Liam azonnal bekapcsolta az ablaktörlőt, de, mint derült égből a villámcsapás úgy jött ez a hirtelen hó fuvallat.

-Ez különös...-hunyorított Liam, mi közbe próbált átlátni az egyre átláthatatlanabb ablakon( mondanom sem kell ,hogy az ablak törlője sem valami híres.)-A mostani években nem igazán esett Londonba hó, de, ha mégis akkor nem ilyen nagy hó fuvallattal érkezett. 

-De...ugye hazajutunk?- kérdeztem aggodalmasan, mert ilyen kocsival nem tudom eddig bírhatja ki ,hogy eljutat minket Londonig.

-Nyugi! Liam mindenre gondolt.- erőltetett magára egy mosolyt, majd hirtelenjében megálltunk. Liam zavartan pillantott a kocsira.- Csak arra nem, hogy kifogy a benzin.

-Szuper- sóhajtottam fel.- És még is hogyan tovább? Egyáltalán hol vagyunk?

Liam erre szó nélkül kiszállt a kocsiból én meg teljesen megrémültem volna, ha nem kapcsolta volna föl a kocsiban lévő beépített lámpát, ami alig, de fényt hagyott maga után. Pár percig egyedül voltam és féltem, mert még is csak egy rozoga, hideg kocsiban hó fuvallatban, sötétben voltam. Mikor Liam visszaérkezett rögtön megnyugodtam.

-A tábla azt írja, hogy csak 2 km-re van London. Hagyjuk itt ezt a járgányt, be tudunk gyalogolni már csak a városba.- tanácsolta Liam. Hát nem éreztem túl biztonságosnak ilyen hó fuvallásban, este kimerészkedni a kocsiból, de kénytelen voltam. Szó nélkül kiszálltam a kocsiból és Liamel neki vágtunk az fővárosnak. Közbe észrevehetetlenül, de Liam megfogta kezem, hogy fel tudja melegíteni, hisz nem védte még egy kesztyű és egy zseb se őt. Liamre néztem, akinek most még csillogóbbnak tűntek szemei, mint eddig valaha. Rá mosolyodtam. Nagyon jól éreztem magam Londonig. Most nem a beszéd volt a legfőbb köztünk, hanem az, hogy mit éreztünk akkor. Akkor mikor kezünket jó erősen összekulcsoltuk és el sem engedtük őket míg nem találtunk egy stopot, ami elfogadta, hogy elvisz, minket a kijelölt helyre.

Ki lopta ki a forgattyús tengelyt?

Ki lopta ki a forgattyús tengelyt?

Dorothee

Liammel bementünk Dover Caffe-ba. Úgy gondolta, hogy jót tenne nekem egy kis sütemény vagy bármi édes dolog. Az, majd lenyugtatja a múltbeli érzelmeket. És igaza volt. Most egy kicsit le kell nyugodnom. Túlságosan is felidegesítet a múlt. Más kortársamnak eddigi életében az volt a legnagyobb gondja, hogy nem kaphatja meg x-et ajándékba. Sokan nem tudják, de ez tényleg így van. ha vissza gondolnak a az életükre akkor rájönnek ,hogy a legnagyobb gondjuk csak az volt eddig, hogy kis hevesen vitázott az egyik haverjával vagy elszakadt a kedvenc ruhája. De nekem nem. Nekem nem lehetett ilyen normális tinédzser korom. Sőt kislány korom se. Én nekem nem azon kellett problémáznom, hogy vegyem rá anyut, hogy megvegye nekem egy játékot. Nekem az volt problémám, hogy a szüleim folyton vitáztak. És akkoriba a hitelesített Jézuskától is azt kértem, hogy a szüleim béküljenek ki és végre éljünk boldog családként. Minden évben ezt írtam föl elsőnek és magam kézbesítettem a postáig. Csak, hogy anyuék ne tudják meg a meglepetést. Mostanra rájöttem, hogy hiába is imádkozok az égieknek, anyu és apa kapcsolata több, mint lehetetlen. De már nem bánom.  Sőt. Örülök, hogy ma már nem tölt be olyan fontos szerepet az életembe. De kétség kívül, amit csinált a múltba azt nem tudom elfelejteni. Mert, az ember nehezen felejt. És sajnos túl sok mindent csinált apu annak érdekében ,hogy emlékezzek rá nem túl jó színekben. De most már ez is hidegen hagy. Ahogy ő is keresztül nézett rajtam 15 évig. Igaz mostanság küld az e-mailamre leveleket (fogalmam sincs, hogy honnan szerezte meg az e-mail címemet), hogy elmehetnénk valahova , a barátnőjét is magával hozza. Ezek az e-mailek hidegen hagynak. Tudtam legbelül, hogy ezeknek az e-mailkonak semmi köze sincsen, hogy velem fent tartsa a kapcsolatot. Hanem biztos a szememre hányná azt, hogy mi lett belőlem, belőle pedig milyen nagy ember lett.  Ezt abból tudom ,hogy egyszer olyan e-mail szerepelt, hogy szeretné elmesélni nekem milyen sokat tett értünk és én pedig nem vittem semmire csak egy nyavalyás pincér munkára. Biztos nem józan állapotban volt mikor ezt írta. Na de térjünk vissza a jelenbe. Liammel egy darabig még ölelésbe voltunk aztán azt mondta, hogy menjünk valamerre, ha már Doverbe vagyunk. És erre a cukrászdára esett a választásunk. Foglaltunk helyet és a pincér nyomba kiszúrt minket (amilyen forgalmas hely...) és átadta nekünk az étlapot. Hosszas keresgélés után sok mindent találtam. Istenem hirtelen,, 5 sütemény is tudná nyugtatni a bánatomat. De Liammel nem szúrhatok ki így ,hisz eszembe juttot ,hogy egy vasam sincsen és nyilván szívesen fizetne utánam. Én viszont nem akarom kifosztani. Nem akarom ,hogy azt gondolaj csak a pénz miatt vagyok vele. Az 5-ből kiejtettem 3-at végül, nagy nehezemre. ezért maradt a tiramisu és az eper torta. Jelenleg ez a kettő tudna igazán kielégíteni engem. Az árból egyértelműen az eper torta lenen a legmegfelelőbb. A tiramisut viszont nagyon megkívántam. nyilván elég észrevehetően morfondíroztam, mert Liam váratlanul szólalt meg. Alig észrevehetően ijedten kaptam föl a fejem.

-A pénz nem akadály-szólalt meg hirtelen. Atya úristen, a vesémbe lát? Elkerekedett a szám és próbáltam leplezni az igazságot.

-Nem, nem- vágtam rá egyből.

-Látom rajtad, hogy nagyon töröd a fejed. Ha egyszerre több tetszik és beléd is férne akkor én elvállalom a költséget- vette elő bukszáját a kabátja zsebéből.

-Nem Liam. Ezt nem tehetted. Nem szeretem, ha rám költenek, ha csak nem tartoznak nekem-okítottam ki Liamet.

-Nekem viszont elég sok tarozásom van.- szólt komolyan Liam.- Ideje lenne törlesztenem.

-Liam..- próbáltam leállítani őt.

-Dorothee- nézett a szemembe. Most teljesen más arcot mutatott. Most azt a komoly tekintetet mutatta felém. -Rájöttem, hogy neked sokkal több kell az életből. Amit elmeséltél nekem ma, az bőven adott arra okot, hogy azt kapjad meg ,mint a te éveidben való lányok. Nézd csak meg őket. Ők minden féle divatos ruhákat hordanak, kényeztetik magukkal minden ehetetlen dologgal. Arról nem is beszélve, hogy veled és velem ellentétbe ők csak lázadnak. Éppen ezért te is megengedhetsz magadnak legalább egy kicsit ebből. Ami azzal egyenlő ,hogy most szépen megmondod, hogy mi kell és én kifizettem. és nincs tartozás. Megértettük?

Én csak aprót bólogattam. Liam beszéde teljesen lefestette az előbbi kosza gondolataimat a fiatalokról. Én nem igazán ettem chipset, csokit, legfeljebb pattogatott kukoricát. Nem is nagyon ettem bolti süteményt, meg voltam elégedve anyu sütijeivel. Igazából ,ah jól belegondolok soha nem ettem kész süteményt. Talán ez egy jó alkalom lenne.

-Köszönöm-mosolyodtam el végül.- Egy tiramisu és egy eper torta- húztam szélesre a szám és büszkélkedve néztem Liamre.

Liam intett egyet a pincér fiúnak, aki rögvest megrohamozott minket. Gondolom nagyon unhatta magát ott a pultnál. Hisz elvégre rajtunk kívül 3 vendég volt össz-visz. Ennek fényében nem is csodálkozok rajta, hogy van ideje újságot olvasni. 

-Én egy rakott palacsintát kérek, a hölgy meg egy tiramust és egy eper tortát- ecsetelte Liam a felvett rendelést. A pincér fiú bólintott és kettesbe hagyott minket újra. Liam hátra felé fordult, bár nem tudom, hogy miért, de akkor vettem észre valamit, amire muszáj volt elkuncognom magam. Liam azonnal reagált az elfojtott nevetés hangjaira és rám nézett. Majd körbe is, hogy meg tudja min nevettek, mire én jobban elnevettem magam. Ennek köszönhetően újra megpillanthattam viccesnek tűnő dolgot. Liam értelmetlenül nézett rám.

-Mi olyan nevetséges?- fordult hozzám Liam. Én csak sző nélkül nevettem tovább. Liam értetlenül ült szembe velem. Nem tudta mi bajom van. Van olyan elképzelésem is, hogy azt gondolta megörültem. Igazából nem is volt szükség szavakra, hogy megmondjam mi is a nevetség tárgya. Felálltam helyemről és Liam háta mögé mentem. Még mindig nem értette mit akarok. Ekkor kivettem a szemet szúró apró sárgás levél, ami a hajába csimpaszkodott. Kivettem és az orra elé mutattam. Liam és most már elkezdett kuncogni. Elvette tőlem a levelet és jó laposan végig mérte. Én visszaültem és néztem, ahogy tanulmányozza az új társát. Nyilván az erdőbe hullott Liam hajába, és úgy tervezte, hogy Londonig szeretne utazni vele.

-Emlékszel?- kérdezte Liam nevetve.

-Hát, hogyne- emlékszem mikor találkozásunkkor szint úgy az én hajamba is találtunk egy levelet. Liam és én akkor jó formán nem tudtunk semmit sem egymásról. Ez alatt a 4 hónap alatt viszont, mintha már 1000 éve ismernénk egymást. 

-Tudod, jól állnak neked az őszi levelek, gyakrabban hordhatnál a hajadban- kezdtem bele a humorizálásba. Tudom, nem vagyok valami poén mester, de szerettem néha húzatni a szeretteimet.

-Neked meg nagyon jól áll a barna szem-válaszolt Liam cseppen sem humorizált hangon. Ere én is elhallgattam és Liam szemeibe néztem.

-Gyönyörűek a barna szemeid-ezzel sikerült végérvényesen is elhallgatatni engem. Ez még is, hogy értette? Ezt bóknak, vagy minek akarta elkönyvelni. Mikor kérdésre nyitottam a számat akkor jött meg a pincér a rendelésekkel. Az ebédet ( ha már délután 2 óra van) csöndesen fogyasztottuk el. Mindketten elvoltunk vegyeledve a legutolsó kijelentésen, amit halottunk. Liam arcáról leolvastam a gondolkodás jeleit. És én is ezen morfondíroztam egész végig. ,hogy Liam mit értett ez alatt. Gyönyörű szemeim vannak. én még nem igazán figyeltem meg őket. Olyan, mint egy átlagos embernek, én szerintem. Fogalmam sincs, mit láthat bennük. Mert, az enyémbe nem sokat lehet látni, legfeljebb a tükörképét, aki belenéz. Liamé viszont megmagyarázhatatlan. Tele van titkokkal és őszinteséggel. A szem a lélek tükre? De ezzel most Liam azt akarta tudomásomra hozni, hogy egyszerűen szépek a szemeim vagy a belsőm az. Aligha kapnék erre megoldást. Most biztos, hogy nem.

Miután végeztünk Liam megadta z összeget a pincérnek és plusz borravalót adott neki. Mikor kiértünk Liammel bepattantunk a kocsiba. Mielőtt bementünk volna Liamnek volt annyi bátorsága megkérdezni, hogy ízlett az eper torta és a tiramisu.

-Nagyon finom volt! Köszi- mosolyodtam el bátran Liamre és beszálltunk a kocsiba. Liam betette kulcsot és elfordította. És ilyenkor az ember azt várná, hogy az autó valami hangot adna ki, vagy valami jelet, hogy bevan indítva. Most viszont semmi. A kocsi, amivel Liammel Doverbe jöttünk nem szólalt meg. nem adott semmi jelet arra, hogy beindult volna. Liam furcsálva fordította újra el a kulcsot. De újra semmi.

-Ez különös- jegyezte meg Liam és kiszállt az autóból. Végig követtem a fiút, aki felnyitotta a motorháztetőt. Én csak dúdolva ültem a kocsiba. Anyu régi altató dalát dúdoltam. ?ég a mai napig élesen az emlékeimbe van. Dúdolászásomból Liam hangja ébresztett föl. Igaz, hogy hangszigetelt az autó, de én nem zártam be rendesen az ajtót ezért lehetett hallani, amit Liam mondott, amikor lecsapta a motorháztetőt.

-Ki a fene lopta el forgattyús tengelyt?

Kinyitottam teljes egészében az ajtót és Liamre néztem. Liam reménytelenül nézett rám.

-Egyhamar nem szabadulunk innen- elővette a mobilját és tárcsázni kezdett valamit. Nyilván egy szerelővel beszél vagy, aki ilyenkor tud segítséget nyújtani. Nem sokat értettem a beszédből, mert az autókról való beszéd sose hozott engem lázba, ezért angolul se igazán tanultam meg, hogy miről beszél Liam, mert jó formán alkatrészekről esett szó. Aztán Liam mondta, hogy mi előbb kellene egy vontató vagy valami. Liam csalodóttan tette le a telefont.

-A szerelő nem sok jóra bíztatott. Azt mondta, hogy az ilyen járgányokhoz speciális alkatrész kell-mutatott a modern Audi S7-re. Szó mi szó, alig néhány hete hozták a márkába, de már voltak rá vevők. Liamék.

-Vagyis...-próbáltam kihúzni belőle valamit.

-Megkeressük a legközelebbi autószerelőt. hátha tud valami használtat adni, és haza tudjuk szállítatni. -magyarázta el a tervet Liam. Neki vágtunk tehát, hogy felkeressük az autószerelőt. Azért így belegondolva elég fura a sors. Pont most kellett valakinek kilopnia az autóból az alkatrészt és így késve fogunk ahhoz érni, ami egyenlő azzal, hogy Kelly totálisan le fog színi. De őszintén, most engem jobban az izgat, hogy tudunk egyáltalán Londonba visszamenni. Mert az egy dolog, hogy az autószereplőhöz megyünk ,de nem biztos, hogy tud ajánlani nekünk kocsit. Én mondom, furcsa sors.

Az igazság

Az igazság

Dorothee

Újra itt. Abban az erdőben, mikor még egy átlagosnak mondható ember voltam. Aki még azt se tudta mi az a One Direction. Aki nem tudta, hogy ilyen messzire eljuthat a versenybe. Aki nem gondolta volna, hogy, aki áldozatul esik ebben az erdőben történetesen a szerelmévé válik. Ez voltam én, azelőtt mielőtt minden a feje tetejére nem állhatott volna. Mikor Idáéknál táboroztam le a verseny miatt. És én nem bírtam egybe megmaradni és végül az erdőbe kötöttem ki. És most újra itt vagyok. Igaz hűvösebb az idő, ezért eleinte nehéz volt alkalmazkodnom a nedves, hideg falevelek zuhatagába újra bele huppanni. De újra át akartam érezni milyen volt akkor. Akkor. Akkor mikor elsőnek felfedeztem ezt az erdőt. Azért vagyok most itt, hogy újra visszataláljak a gyökereimhez. Hogy megtaláljam ismételten önmagam. Kellynek mondtam, hogy kéne egy kis szelőztetés a fejemnek a történtek miatt. Nem szabadkozott, ő is úgy látta, hogy jót tenne nekem egy kis magány. Ezért most itt vagyok Doverbe. Liam felajánlotta, hogy elhozz engem. Az út alatt sok mindenről beszéltünk. Leginkább arról, hogy az utóbbi hónapokba mi is történt. Kezdve attól, ahogy megismertük egymást egészen a múltkori kártya partiig. Igen, sok minden történt ez alatt a 4 hónap alatt. Ha valaki azt mondta volna nekem nyári szünet előtt, hogy Dorothee, a te életed fenekestül felfog fordulni nyár végén azt ott helyben kiröhögöm. Pedig mind megtörtént. Nagyon boldog voltam, hisz hihetetlenül sok minden történt ebbe a pár hónapba. Talán még föl ér 3 éves élményemmel is ez az 5 hónap. Mióta apám kilépett az életünkből viszonylag normális életet élünk anyuval.  Észre se vettem, hogy mikor Liam mesélt néha nagyon is elmélyedtem arc vonásaiba. Nem is gondoltam volna, hogy Liamet egyszer férfiként fogom nézni. Pedig így lett. A kocsiba is egész végig az arcát néztem és figyeltem, hogy milyen mimikákba torkollik. Amikor nevetett, talán az tetszett a legjobban. Annyira vidám és kedves nevetése van. Nem hiszem el, hogy eddig nem vettem észre Liamet. Mindig itt volt az orrom előtt. És csak most jöttem rá, hogy már ez nem csak barátságról szól rólam és Liamről. Sokkal többről. És nem tagadom, hogy akarom is, hogy több legyen. Végre szeretném, ha lenne az életembe egy férfi, aki igazán szeret. Aki igazán meg tudja nekem mutatni, hogy nem csak rossz fiúk vannak a világon. Liam ezt megtette. Ezért örök hálával tartozok. Mikor megérkeztünk Liam azt mondta, hogy ő még elmegy tankolni, mert különben lerobbanunk haza felé menet. Én pedig inkább maradtam a Draper család területén. Tudtam, hogy Ida szülei nem lehetnek otthon, délelőtt dolgoztak általában. Az öcse pedig iskolában volt. Ezért nyilvánvaló volt, hogy a házba be nem tudok menni. De engem nem is igazán érdekelt. Sokkal inkább az erdő. Ahol egykoron jártam. Igaz, hogy a fákon egy levél sincsen, teljesen levetkőztek, de mégis most is olyan gyönyörű, mint nyáron. És most ti itt vagyok. Megtaláltam azt a szent helyet, ahol annak idején jártam. Hogy honnan tudtam ,hogy itt van az, ahol egykoron angyalkát csináltam. Túlságosan is feltűnő ez, ahogy a fák egy kört alkotnak. De tényleg. A szél egy kicsit megerőltette magát. Arcomat pirosra festette, a hideg szellő. Na nem mintha eddig nem lett volna az. A hideg szépen kicsípte eddig is. Viszont most tett rá egy lapáttal. Lépteket halottam. Jól tudtam, hogy ki az. Elmosolyodtam akaratom ellenére is. Ki más tudhatná, hogy itt vagyok, ha nem ő? Ráadásul ilyen kora téli időben ki más járkálna az erdőben. Legfeljebb egy favágó. De annak általában nem neszelése, hanem rendes lépdelése szokott lenni. Ezért következtettem arra, hogy nem egy favágós lehet. Bár háton fekve nem igazán tudtam megtudni ,hogy körülöttem mi van., ezért kezemre bíztam a kutatást. Egy gallyért kutattam. Pont, mint annak idején fogtam egyet. De akkor fegyverként használtam. Tapogatni kezdtem a falevelek közt és megakadt a kezem egyen. Azonnal kihúztam a már kissé korhadt faágért, ami meglehetősen kisebb volt, mint az előző, amit a kezembe tartottam. Határozottan emeltem föl a faágat, de ekkor a léptek tulaja megszólalt.

-Eszedbe ne jusson! Nem kell nekem megint egy hét fejfájás-parancsolt rám a fiú határozottan ,de éreztem ,hogy ott motoszkál benne a nevethetnék dolog.

-Pedig egy kis nosztalgia kedvre derítene- váltam vissza nevetgélve és ezt ő sem tudta megállni nevetés nélkül. Hallottam ahogy ő is leül, majd háton fekszik és az ő feje közvetlenül az enyém mellet van, csak teste van az ellenkező irányba az enyémhez képest.

-Szép idők voltak-jegyezte meg Liam. Most már letudtam olvasni az arcáról ,hogy ezt milyen átéléssel mondta. Az arcán a szomorúság egyben a az öröm tükröződött. Igen, azt hiszem, hogy ezek voltak a legszebb pillanataink közösbe. És sajnálatos, hogy nem ismétlődhet meg újra.

-Tudod...eleinte nem is gondoltam, hogy ilyen élményekbe lesz részem- változtattam komolyra a hangom.

-Tudod a One Directionnek nem csak az együttes a hivatása, hanem hivatalosan bohócok is vagyunk-mondta nevetve Liam .Én is elmosolyodtam ezen.

-Nem gondoltam volna, hogy azok után, amin keresztül mentem ilyen is történhet velem-csúszott ki a számon a gondolat. Pedig igazán nem akartam. Ugyan is most a múltamra utaltam, ami közel sem volt ilyen szívderítő, mint az elmúlt hónapok.

-Miért, mi történt?- kérdezte érdes hangon. Ekkor jutott el az agyamig, hogy mit is mondtam el Liamnek. Most, ebben a pillanatban lepergett a gyerekkorom a szemem előtt. Akaratlanul is az arcomhoz kaptam és bele temettem az arcomat. Éreztem, hogy Liam szemeit rám szegezi. Én felültem és azok a fránya könnynek, amik mindig elő jönnek, ha erre gondolok most sem tudták türtőztetni magukat. Liam is felült közelebb húzta magát hozzám. Törölgettem a könnyeimet, de mind hiába, után pótlás bőven érkezett.

-Dorothee-suttogta nevemet, de én kicsattantam hirtelen. Nem tudtam tovább bent tartani...ki kellett mondanom.

-Apám egy alkoholista volt-vallottam be a szomorú tényt. Mert, apám bizony az volt. Minden pénzét a piára költötte és leginkább ez okozott nekünk is kárt. Igaz apám még józanul se volt kedvesebb ember, de mikor egy kicsit ivott akkor féltenünk kellet anyuval az életünket is.

-Jaj Dorothee- próbált átölelni, hogy együtt érezhessen, én viszont eltoltam őt. Addig nem akarok semmi összeborulást és együttérést, míg el nem mondom az egészet Liamnek és tisztázzam vele, hogy miért is vagyok, olyan amilyen.

-Apu borzalmas ember volt-kezdtem bele a mondandómba, és nem vetem észre, hogy továbbra is Liam mellkasán tartom a kezem. Igazából jobb is, mert így távol tudjam tartani őt, ha netán a nyakamba borulna, más részt pedig jó érzés volt érezni, hogy egyenletesen mozgott be-ki.- A kis koromat ne úgy képzeld el, hogy kint játszottam a szüleimmel az udvaron. Minden este hallgatnom kellett a civakodásukat anyámmal. Mindennap. Ez volt nekem az időtöltés a családommal. Hallgatni, ahogy apám, hogy szidja az anyámat. Mikor még anyám nem dolgozott, próbálta megadni azt, mait egy normális gyereknek megadnak a szülei. Aztán mikor visszament a munkába, akkor apám rám sem hederített. Sose jött értem a sulihoz, hol ott anyu mondta, hogy ott fog várni rám. Én eltitkoltam előle, hogy apám nem jött fel értem egyszer sem, helyette gyalogoltam haza egy órán át. És mikor haza érkeztem akkor sose köszönt nekem. Mintha ott se lennék. Meg se kérdezte, hogy mi van velem. Kis koromba sose tudtam elaludni, ezért általában anyu esti mesét mondott föl nekem, de mikor esti műszakba volt, vagy tovább húzódott a munka, akkor nem tudott ki felolvasni nekem. Apám legyintett arra, hogy lefekszek-e egyáltalán vagy sem. Volt egy színdarab, amibe én játszottam a főszerepet. És mikor ledermedtem a közönség előtt akkor halottam, ahogy apukám beszélt az egyik haverjával. És akkor azt kívánta bárcsak meg sem születtem volna, mert egy szégyen folt vagyok. Be kell valljam ,hogy elsőnek még örültem is, hogy hajlandó volt eljönni az előadásra, de én akkor ástam el a szemébe magamat. De akkor is egy apa nem mondana ilyet a gyerekére. Ezt egészen 12 éves koromig tűrtem, de apu egyre merészebb lett. A szemem láttára pofozta fel nap, mint nap az anyámat. A szemem láttára-ismételtem meg és Liamnek mélyen a szemébe néztem, és elkezdtem újra sírni mikor ez eszembe jutott- Tudod milyen érzés mikor látod, hogy a saját apád felpofozza a saját anyukádat és te nem tudsz ellene semmit. Utána csak rosszabb volt a helyzet. Anyámnak még nyáron is hosszú ujjúba kellett járnia, hogy ne lássák a karját kék-zöld foltokban. Én pedig nem tudtam mit kezdeni. Egészen 15 éves koromig. Mikor a suliból haza érkeztem rém látványba volt részem. Anyámat monoklival a szemén találtam rá eszméletlenül a konyhába. Az apám pedig csak olvasgatta az újságot. Ott betelt nálam a pohár. Elszakadt a cérna. Akkor kezet emeltem apára. Lekevertem egy pofont és akkor olyan hanggal beszéltem vele, mint soha ezelőtt. És akkor történt, amit egy apának a legjobban kéne szégyellnie. Megütött engem. Megütötte a saját lányát. Érzéketlenül. Még mindig fáj az, ahova beütött annak idején, ha csak erre gondolok. Azután, észszerűen felhívtam titokba anyám egyik régi barátnőjét, hogy segítsen minket elvinni a házból. Mikor apu újra elszaladt egy kis piáért a boltba, akkor anyuval együtt elmentünk a barátnőjéhez, és napokig nem is jöttünk vissza. Anyunak megmondtam ,hogy váljon el, különben én fogok elmenni a családból, ha nem teszi meg. És így is lett. miután elvált aputól, anyu egy békésebb házba költöztünk, hogy elfelejtsük a múltat. De apu nem adja fel. 3 hónaponta meglátogat minket, de koránt sem, amiatt, hogy éppen vagyunk-e. Sőt, inkább ennek elegendőt tesz, hogy ne legyünk. -vettem egy nagy levegőt, mert elég nehéz elmesélni ilyen kevés szusszal elmesélni ezt a történetet.- Legutóbb mikor haza mentem Franciaországba, akkor anyámat már megint kék foltokkal láttam a derekán. És még mindig nem értem ,hogy mire jó ez. Miért? Hisz azóta felszedett egy jóval fiatalabb lányt, akár a lánya is lehetne. De mégis...nem hagy minket nyugton. Nem hagyja, hogy biztonságos és nyugodt életet éljünk.- ezzel vége. Véget ért a hosszú beszámolom a múltamról. Most már ti is tudjátok, min mentem keresztül. Sose volt normális életem, se gyerekkorom. Mindig félnem kellett. Apám rettegésbe tartott. Liam nem tudott, mint mondani. Idő közbe lefejtem az kezemet mellkasáról és két karommal átöleltem a lábamat. Hosszú percek teltek el. Liam meg sem tudott szólalni. Meg is értem. Ha mástól hallottam volna ezt, akkor én is lesokkolva ülnék. De ezt én éltem át. Liam végül szóra bírta magát.

-Dorothee...én ezt el sem tudtam képzelni-mondta lágy hangon. olyan lágyan, hogy én magam is bele remegtem ebbe a kedves hangnembe.

-Ha mástól hallottam volna én sem-csaltam az arcomra egy erőltetett mosolyt.

-Az, hogy évekig félelembe kellett élnetek. És, hogy úgy bánt veled...-rakta össze a képet. Rám nézett és most láttam igazán jól a lelkébe. És különös, hogy most nem azt látom ,mit a legtöbb emberbe. Nem a sajnálatot, hanem az együttérzést. -Nehéz lehetett neked. Hogy bírtad ki?

-Erősnek kellett lennem. Ha apu észre veszi a gyengeségemet, akkor nem itt lennék-válaszoltam őszintén. Valóban, ha mutattam volna apámnak a csöppnyi félelmemet is, rögtön kihasználta volna. De erős maradtam és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjam el magamat, mikor apámra néztem.

-Dorothee- tette arcomra kezeit és finoman végig simított rajta.- Nagyon bátor dolog volt, hogy elmondtad ezt nekem. Ígérem, hogy ezt soha, de senkinek nem fogom elárulni.

Elmosolyodtam, és megint sírni kezdtem. Most nem a miatt, hogy annyira kísértet a múlt. Hanem inkább boldogságtól. Az, hogy Liam mennyire megértő hozzám és ilyen kedves velem...mind eddig azt gondoltam, hogy egy fiú sem tud olyan kedves lenni, mint Liam. Vagy az 1D többi tagja. Ők tényleg megmutatták ,hogy az életben nem csak gonosz fiúk vannak. Hanem vannak az életben kedves, megértő és szerethető fiúk is. Ide tartoztak ők is. Ők voltak, akik rácáfoltak erre a tényre. Éreztem ,hogy Liam lassan közeledik hozzám és gyengéden átölel. Cirógatni kezdte a hátamat. Fejemet vállára hajtottam és hagytam, hogy a pillanatnak éljek. Éreztem, hogy Liam bele puszil a hajamba, mire én azonnal megremegtem.

-Fázol? Nem menjünk vissza- kérdezte aggodva Liam.

Én csak megcsóváltam a fejem jelezvén , hogy nem akarok még menni. Csak itt maradni. A csöndbe, a nyugalomba. Ott lenni, ahol úgy érzem, nem fenyeget egyik pillanatban veszély. Ahol biztonságba érzem magam. Ahol tényleg élhetek. Ahol érzem ,hogy szeretnek. Ahol tényleg egy normális ember életét élhetem. Ahol minden meg van, amire csak vágytam kiskoromtól fogva.